A gépkocsik vezetésénél a teljes biztonság mellett, említésre méltó a ruházat is. Furcsa öltözék hordásáról is gyakran hallottunk már. Ezek közé tartozik a tengerész egyenruha, vagy az egyszerű csíkos, jellegzetes sapkával kiegészített matrózruha.

A hagyományos tengerész öltözékkel ma már ritkábban találkozunk. Ennek ellenére előfordulhat, hogy egy hajón ilyenben teljesít egy ember szolgálatot. Ahogy kiszáll a kikötőben, annyira siet szíve hölgyéhez, akit fél éve nem látott, hogy a szolgálati ruhájában bepattan a bérautójába és már száguld is.

Maga a ruházat, ha kényelmes, nem jelent veszélyt a biztonságos vezetésre. Inkább a feltűnőséget nevezhetnénk rendkívülinek, mert valljuk be, ehhez azért nem szoktunk hozzá a köznapi életben.

Egy piros lámpánál megállnak az autók és a párhuzamos sávból látja egy vezető, hogy a másik kocsit egy régi vágású matróz vezeti. Talán még az is meg fordul a fejében, a meglepődés után, hogy a derék tengerész nem ivott-e matrózfröccsöt, mert az köztudottan iszonyatos mennyiségű és erősségű ital.

 Sokak szerint azonban az említett italkeverék moslék, de ez nem is lényeges. A fő szempont, hogy ne adódjon akkora feltűnés, ami a közlekedés teljes biztonságát veszélyeztetné.